Településeknek

Tisztelt Érdeklődő Településvezető! 

A KETESZ-hez történő csatlakozás feltétele egy szándéknyilatkozat, amelynek aláírása és visszaküldése teszi egyértelművé a mozgalomhoz való csatlakozási szándékot.

 

A szándéknyilatkozaton túl egy ajánlás-csomag segíti az adott települések vezetését abban, hogy eredményesen lépjenek fel a kábítószerrel szemben, amelynek pontjainak az elfogadásáról minden települési képviselő-testület saját hatáskörben dönthet. 

 

Mindezek mellett fontos elvárás, hogy a polgármester, illetve az általa képviselt a település vállalja, folyamatosan kapcsolatban áll a továbbiakban a KETESZ tagjaival, és lehetőségeihez mérten részt vesz a közös szakmai ajánlások megfogalmazásában, valamint segíti az egyes jó gyakorlatok megismerését, alkalmazását.

A csatlakozáshoz megküldendő ajánlások az alábbiak:

a)

A települési önkormányzat vállalja, hogy segíti helyi polgárőrség vagy városrendészet létrehozását, amennyiben már létezik ilyen, akkor annak támogatására vonatkozóan helyi megállapodásokat köt, megerősít, szinten tartja, vagy növeli az annak adható szakmai, pénzügyi támogatást,

b)

A települési önkormányzat vállalja, hogy a helyi oktatási intézményekkel közvetlenül, valamint a tankerülettel való együttműködésében megfogalmaz olyan célokat, amelyek segítik a kábítószer ellenes fellépést,

c)

A települési önkormányzat vállalja, hogy évente legalább 2 alkalommal tematikus rendezvényeket szervez a kábítószer-ellenes fellépés érdekében, amelyeken biztosítja releváns szereplők részvételét – ehhez helyi civil szervezetekkel, egyházakkal és más szakértőkkel működik együtt,

d)

A települési önkormányzat vállalja, hogy a helyi, térségi médiaszolgáltatókkal való együttműködésben, vagy saját kiadású vagy általa működtetett médiatartalmaiban folyamatosan jelenít meg kábítószer-ellenes tartalmakat,

e)

A települési önkormányzat vállalja, hogy folyamatosan egyeztet a térségében (járási, vármegyei szint) más településekkel annak érdekében, hogy együttesen segítsék a hatóságok (ideértve különösen, de nem kizárólag a rendőrséget, gyámügyi-, védőnői szolgálatot, egészségügyi ellátást) munkáját

f)

A települési önkormányzat vállalja, hogy önálló felelőse lesz a kábítószer-ellenes fellépésnek,

g)

A települési önkormányzat vállalja és egyben elősegíti, hogy a polgármesteri hivatal munkatársai folyamatos képzéseken vehessenek részt a bűnmegelőzéssel és kiemelten a kábítószer-kereskedelem felszámolásával összefüggésben,

h)

A települési önkormányzat vállalja, hogy az illetékességi területén megrendezésre kerülő közösségi rendezvények, fesztiválok, koncertek tekintetében kiemelt figyelemmel jár el annak érdekében, hogy ezeken ne jelenhessen meg a kábítószer, illetve annak közvetlen vagy közvetett népszerűsítése sem,

i)

A települési önkormányzat saját rendeleteiben is meghatároz olyan elvárásokat, szabályokat, szankciókat, amelyekkel csökkenteni lehet a településen a kábítószer-fogyasztást és -kereskedelmet.