RÓLUNK
A KETESZ KÜLDETÉSE
Azért jött létre, hogy összefogja mindazon önkormányzatokat, közösségeket és szakmai szereplőket, amelyek elkötelezettek a kábítószer-fogyasztás és az ahhoz kapcsolódó társadalmi problémák visszaszorítása mellett. Ehhez helyi jó gyakorlatokat dolgoznak ki és osztanak meg egymással, valamint céljuk, hogy felvetéseiket, javaslataikat az adott kérdéskörben illetékes hatósági és kormányzati szervek részére is eljuttassák, valamint folyamatosan bővülő együttműködésekre törekedjenek velük
ÖSSZEFOGÁS A KÖZÖSSÉGEKÉRT
A Szövetség alapvető célja, hogy elősegítse a helyi szintű, összehangolt és hatékony fellépést a megelőzés, a szemléletformálás és a közbiztonság erősítése érdekében. Missziója, hogy fórumot biztosítson a tapasztalatcserére, támogassa a helyi drogstratégiák kialakítását és megvalósítását.
EGY EGÉSZSÉGES TÁRSADALOMÉRT
A KETESZ kapcsolatot teremt az önkormányzatok, az oktatási és szociális intézmények, az egészségügyi ellátórendszer, valamint a rendvédelmi szervek között, és hosszú távon egy olyan országos hálózat kiépítésére törekszik, amely hozzájárul a biztonságosabb, egészségesebb és élhetőbb települések megteremtéséhez.
KÖZÖSEN A JÖVŐÉRT
A mozgalom tagjai egyetértenek abban, hogy a kábítószer-ellenes társadalmi és kormányzati fellépés csakis közös felelősségvállalással, következetes együttműködéssel és helyi szinten megerősített közösségekkel lehet eredményes. Ennek szellemében a széleskörű összefogás elengedhetetlen a Szövetség eredményes működéséhez.